Punishment Park (1971)
Műfaj: Dráma, áldokumentumfilm
Rendezte: Peter Watkins, forgatókönyv: Peter Watkins
A sztori: Elviselhetetlen hőség, párás levegő, víz szinte
sehol. És ezt még lehet fokozni: a fiatalokból álló kis csoportot fegyveres
rendőrök veszik körül. A fiataloknak ezután menekülniük kell, és el kell érniük
az amerikai zászlót, amely jó pár mérfölddel odébb van kitűzve. A rendőrök egy
kis előnyt adnak a prédáknak, majd utánuk erednek. Hogy mi a fiatal férfiak és
nők bűne? Csak annyi, hogy a rendszer ellenségei; lázítottak, tüntetéseken
vettek részt, a kormányt szidalmazták, vagy egyszerűen csak a „vörös” eszmét
támogatták. Egy rövid, megalázó tárgyalás után a kirendelt bíró nekik szegezi a
kérdést: évtizedes börtön, vagy Punishment Park, azaz a Büntetőtábor?
Háttér: Nyolcfős stáb két és fél hét alatt 95 000
dollárból alkotta meg ezt a rendkívül provokatív filmet, amelynek forgalmazását
Hollywood visszautasította. Érdekes módon sorjáztak a negatív kritikák, szóba
került, hogy Watkins angol létére miért téved ennyire amerikai területre, de
összességében egyszerűen azt vetették a film szemére, hogy nyíltan kommunista.
Legemlékezetesebb jelenet: Ezen a helyen bármelyik
kihallgatási epizód állhatna, ugyanis egyformán megdöbbentő mindegyik. A
hallgatag fiatalembert a bevonulás megtagadása, az énekesnőt dalszövegeiért,
másokat tüntetéseken való részvételért, illetve hatóság elleni erőszakért
állítják a „bíróság” elé, amely hazafias lózungokat hajtogató konzervatívokból
áll. A vádlottakat időnként erőszakkal elnémítják, ügyvédet nem kapnak,
egyetlen választásuk az évtizedes börtön, vagy az annál még rosszabb között
lehet.
Legemlékezetesebb szereplő: A legmegdöbbentőbb karakter
talán az a rendőr, aki szinte gépiesen, de ugyanakkor végig nagyon készségesen
nyilatkozik a tévéseknek. Kimerítően elmagyarázza (és be is mutatja)
lőfegyverei hatékonyságát, és látszik, hogy akár fegyvertelen emberre is
mérlegelés nélkül elsütné azokat. Érzelemmentessége talán csak akkor foszlik le
róla, amikor a kollégáit ért vélt és valós erőszak miatt „bosszút állhat” az
elítélteken.
Összkép: Rendkívül effektív áldokumentumfilm meggyőző
alakításokkal, amelyekben az a legjobb, hogy nem látszik, hogy csak alakítások
(a stábtagok egyébként rengeteget improvizáltak, sőt, néha annyira beleélték
magukat az eseményekbe, hogy egy-egy alkalommal egymásnak estek a szerepük
által előírt véleménykülönbségek miatt). A néző kezdetben talán megpróbálja
pártatlanul szemlélni az eseményeket, de objektivitását valószínűleg már jóval
azelőtt el fogja veszíteni, mielőtt a tévéstáb tagjai tennék ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése