Punishment Park (1971)

Punishment Park (1971)

Műfaj: Dráma, áldokumentumfilm

Rendezte: Peter Watkins, forgatókönyv: Peter Watkins

A sztori: Elviselhetetlen hőség, párás levegő, víz szinte sehol. És ezt még lehet fokozni: a fiatalokból álló kis csoportot fegyveres rendőrök veszik körül. A fiataloknak ezután menekülniük kell, és el kell érniük az amerikai zászlót, amely jó pár mérfölddel odébb van kitűzve. A rendőrök egy kis előnyt adnak a prédáknak, majd utánuk erednek. Hogy mi a fiatal férfiak és nők bűne? Csak annyi, hogy a rendszer ellenségei; lázítottak, tüntetéseken vettek részt, a kormányt szidalmazták, vagy egyszerűen csak a „vörös” eszmét támogatták. Egy rövid, megalázó tárgyalás után a kirendelt bíró nekik szegezi a kérdést: évtizedes börtön, vagy Punishment Park, azaz a Büntetőtábor?

Háttér: Nyolcfős stáb két és fél hét alatt 95 000 dollárból alkotta meg ezt a rendkívül provokatív filmet, amelynek forgalmazását Hollywood visszautasította. Érdekes módon sorjáztak a negatív kritikák, szóba került, hogy Watkins angol létére miért téved ennyire amerikai területre, de összességében egyszerűen azt vetették a film szemére, hogy nyíltan kommunista.

Legemlékezetesebb jelenet: Ezen a helyen bármelyik kihallgatási epizód állhatna, ugyanis egyformán megdöbbentő mindegyik. A hallgatag fiatalembert a bevonulás megtagadása, az énekesnőt dalszövegeiért, másokat tüntetéseken való részvételért, illetve hatóság elleni erőszakért állítják a „bíróság” elé, amely hazafias lózungokat hajtogató konzervatívokból áll. A vádlottakat időnként erőszakkal elnémítják, ügyvédet nem kapnak, egyetlen választásuk az évtizedes börtön, vagy az annál még rosszabb között lehet.

Legemlékezetesebb szereplő: A legmegdöbbentőbb karakter talán az a rendőr, aki szinte gépiesen, de ugyanakkor végig nagyon készségesen nyilatkozik a tévéseknek. Kimerítően elmagyarázza (és be is mutatja) lőfegyverei hatékonyságát, és látszik, hogy akár fegyvertelen emberre is mérlegelés nélkül elsütné azokat. Érzelemmentessége talán csak akkor foszlik le róla, amikor a kollégáit ért vélt és valós erőszak miatt „bosszút állhat” az elítélteken.

Összkép: Rendkívül effektív áldokumentumfilm meggyőző alakításokkal, amelyekben az a legjobb, hogy nem látszik, hogy csak alakítások (a stábtagok egyébként rengeteget improvizáltak, sőt, néha annyira beleélték magukat az eseményekbe, hogy egy-egy alkalommal egymásnak estek a szerepük által előírt véleménykülönbségek miatt). A néző kezdetben talán megpróbálja pártatlanul szemlélni az eseményeket, de objektivitását valószínűleg már jóval azelőtt el fogja veszíteni, mielőtt a tévéstáb tagjai tennék ezt.