A sáska napja/The Day of the Locust (1975)

A sáska napja/The Day of the Locust (1975)

Műfaj: Dráma

Rendezte: John Schlesinger, forgatókönyv: Waldo Salt

Főszereplők: 

Tod - William Atherton

Faye - Karen Black

Homer - Donald Sutherland

Harry - Burgess Meredith

A sztori: A harmincas évek Hollywoodja - reményteljes, karrierre vágyó fiatalemberek, gazdag férjről álmodozó színésznők, arrogáns vezetők, partik, szex, orgiák. Ezen a helyszínen fonódik össze a sorsa szereplőinknek; Tod mesteri rajzaival munkát kap egy Napóleonról készülő filmben és elindul felfelé a ranglétrán, Faye Greener másodperces statisztaszerepekkel és alkoholista apjával küzd, míg a félénk Homer, aki Faye-nek udvarol, könyvelőként dolgozik az álomgyárban. Hollywood végül az igazi arcát mutatja meg hőseinknek…

Háttér: Nathanael West 1939-ben megjelent regénye 36 évvel később találta meg az utat a filmvászonra. Karen Black, aki élete alakítását nyújtja, a későbbiekben elmondta, hogy a szerep elfogadásával nagy törést okozott karrierjének, egyszerűen nem kínáltak neki többé jelentős szerepet. Black egyébként Goldie Hawn helyett ugrott be, de a férfi karaktereknél Malcolm McDowell, Dustin Hoffman és Eddie Albert neve is szóba került.

Legemlékezetesebb jelenet: Nem lehet más, mint az a tömegjelenet, amelyhez foghatót soha nem fogunk látni. Egy gyilkosság, egy lincselés és a csillogó filmpremier, a sztárok mind el vannak felejtve: mindenki egymást tapossa, tüzek gyulladnak, Tod rajzai pedig életre kelnek és egy szürreális forgataggá változnak át. Elképesztő.

  

Legemlékezetesebb szereplő: Bár hőseink mind tragikus hősök, közülük is kitűnik Homer, aki visszahúzódó, félős természetű - még amikor össze is szedi a bátorságát, virágcsokrot és egyebet hátrahagyva elmenekül imádott hölgye ajtajából. Óriási csalódások után aztán elindul csomagjával a kezében, miközben nem messze onnan óriási tömeg őrjöng a „The Buccaneer” premierjén…

Összkép: A hetvenes évek talán legbizarrabb neves stúdió (Paramount) által készített filmje. Az álomképek az álomgyárról leromboltatnak, a figurák szenvednek - jellemző kép Atherton ordítása a tömegek szorításában lassított közelképen -; Schlesinger kíméletlen rendezése, és Conrad Hall képei az évtized legjobbjai közé tartoznak.

Annie Hall/Annie Hall (1977)

Annie Hall/Annie Hall (1977)

Műfaj: Vígjáték, dráma

Rendezte: Woody Allen, forgatókönyv: Woody Allen, Marshall Brickman

Főszereplők: 

Alvy Singer - Woody Allen

Annie Hall - Diane Keaton

A sztori: Alvy Singer, foglalkozására nézve író-komikus, halálosan beleszeret Annie Hall-ba, akivel egy teniszpartin találkozik először. A továbbiakban nyomon követhetjük viharos kapcsolatukat, melynek során Annie - Alvy biztatására - komolyan belevág az éneklésbe, és az önképzésbe. A kapcsolat egy idő után kiüresedik (az ágyban is), és Annie elköltözik. Nem sokáig bírja Alvy nélkül, és bevallja, hogy nagyon hiányzik neki a férfi. Egy hollywoodi lemezszerződés végül mindennek véget vet, bár Alvy mindent megpróbál, hogy visszaszerezze élete szerelmét…

Háttér: Az 1977-ben Oscar-díjat nyert film (Allen természetesen nem vette át a díjat, helyette inkább a zenekarával tartott) eredetileg teljesen másként nézett volna ki: címként az „Anhedonia” volt betervezve (Allen három héttel a premier előtt cserélte le a női főszereplő nevére), a sztori középpontja egy bűnügy, a teljes játékidő pedig közel két és fél óra lett volna. A nagyon híres tüsszentés-jelenet nem volt tervben, de annyira vicces volt, hogy Allen bent hagyta. Érdekesség még, hogy a szintén legendás homár-jelenetet vették fel a legelső napon.

Legemlékezetesebb jelenet: Nagyon nehéz a választás, de én talán a póko(ka)t választanám, mivel nemcsak könnyekig kacagtató, de ez az egyik kulcsmomentum Alvy és Annie kapcsolatában.

Legemlékezetesebb szereplő: Alvy Singer, akitől a filmtörténelem számtalan aranyköpést örökölt e filmnek köszönhetően. Bölcsességei a klubról, ahová nem akar tartozni, a felnőttoktatásról, a szerelemről, szexről szinte az összes jelenetet élménnyé teszik.

Összkép: Ez az a film, amely a legelső pillanatától az utolsóig tucatszámra ontja a klasszikus mondatokat, melyeket akár egy megnézés után is évekig ismételgethet a néző. De ki akarná csak egyszer megnézni ezt az örökzöldet?

Kína szindróma/The China Syndrome (1979)

Kína szindróma/The China Syndrome (1979)

Műfaj: Dráma, ökothriller

Rendezte: James Bridges, forgatókönyv: Mike Gray, T.S. Cook, James Bridges

Főszereplők: 

Kimberly Wells - Jane Fonda

Jack Godell - Jack Lemmon

Richard - Michael Douglas

Ted Spindler - Wilford Brimley

A sztori: Kimberly Wells, az ambiciózus tévériporternő soha nem jutott nagy sztorik közelébe, de a ventanai atomerőműben forgatott riportja váratlanul komolyra fordul, amikor stábjával együtt tanúja lesz annak, ahogyan az erőmű irányítóterme csak óriási nehézségek árán lesz úrrá egy beragadt szelep okozta zűrzavaron. A (titokban) felvett anyag azonban nem kerülhet adásba, hiszen az törvénybe ütközne. Fordul a kocka, amikor az erőmű egyik irányítója úgy dönt, hogy feltárja az emberi mulasztásokat, és ezekről informálja is Wells-t.

Háttér: A kiindulópont egy 1975-ös alabamai erőmű-incidens volt, és bár az atomipar a film elkészültét „karaktergyilkosságként” értékelte, a történelem ismételte önmagát, és 12 nappal a mozipremier után Pennsylvaniában (Three Mile Island) újabb „baleset” történt az ottani erőműben. Douglas három évet várt Lemmonra, mivel az már 1976-ban ígéretet tett a közreműködésre (a producer Douglas végül szintén beugrott, Richard Dreyfuss helyett). A filmcím a forgatáson lábát törő Fondának köszönhető, hiszen ő győzte meg a stúdiót a „Kína szindrómáról”.

Legemlékezetesebb jelenet: Rendhagyó módon itt nem jelenetet, hanem egy teljes félórát kell kiválasztani a filmből. Az utolsó félórában, amikor Lemmon egy pisztollyal elfoglalja a vezérlőt, hihetetlen feszültség veszi kezdetét, ami egyre csak fokozódik. Lemmon és Fonda elképesztőt alakítanak ekkor, és ha ehhez hozzávesszük még a világklasszis vágást, és a tényt, hogy a feszültséget, a maximális hatást ez a félóra zenei aláfestés nélkül éri el, akkor elmondhatjuk, ez az idő egy remekmű megkoronázása.

Legemlékezetesebb szereplő: Jane Fonda remekel, mint Kimberly Wells, aki magasra törne, de főnökei szemében vörös hajával, megjelenésével nem több egy szexuális tárgynál, aki jobb, ha megmarad az éneklő telegramoknál és az állatkerti tigriseknél, és nem akar emberi drámákat bemutatni a nézőknek. Wells filmvégi könnyei újfent csodálatot vívnak ki a csatornát nézőkből, a felvételt felügyelő stábból - csakhogy a csodálatot annak kellett volna elnyernie, akiért Wells e könnyeket hullajtja.

Összkép: A „Kína szindróma” azt a bravúrt mondhatja el magáról, hogy három műfajban is teljes sikert arat. Elgondolkodtató dráma, feszült thriller, valamint súlyos médiakritika is egyben. Hihetetlennek tűnhet, de a zene hiánya (egyébként lett volna, de nem szerette senki, ezért fiókba került) a többszörösére növeli a film hatásfokát, különösen az erőmű vezérlőjében játszódó jeleneteket. A „Kína szindróma” még a századik megnézés után is megunhatatlan.

Maradj éhen!/Stay Hungry (1976)

Maradj éhen!/Stay Hungry (1976)

Műfaj: Vígjáték, dráma

Rendezte: Bob Rafelson, forgatókönyv: Bob Rafelson, Charles Gaines

Főszereplők: 

Craig Blake - Jeff Bridges

Joe Santo - Arnold Schwarzenegger

Mary Tate - Sally Field 

A sztori: Craig Blake szülei egy légibalesetben életüket vesztik. Blake nagy vagyont örököl, de közben dolgozik is: egy eszközökben nem válogató ingatlancég megbízza, hogy vásárolja fel a környék egyetlen még ellenálló üzletét, egy fitneszklubot. Blake el is megy ajánlatot tenni, de eközben megismeri a klubban dolgozókat, az itt készülő osztrák emigránst, Joe Santót, és mindenekelőtt Mary Tate-et…

Háttér: A film forgatókönyvét saját, 1972-es regényéből Charles Gaines írta. Rafelson, mire a forgatás a végére ért, egy veszteséget már a magáénak tudhatott: a feleségét, akinek elege lett abból, hogy férje a stáb hölgytagjaival - köztük az ekkor éppen szelíd álarcát levetni készülő Sally Field-del - flörtöl, és beadta a válópert. Schwarzenegger ellenben jól járt: bár korábban játszott már filmekben, most mégis megkapta a legjobb elsőfilmes Golden Globe-ját.

Legemlékezetesebb jelenet: Ha nem látnánk, nem hinnénk el azt a verekedést, amit Jeff Bridges és R. G. Armstrong produkál szerte az edzőteremben. Miután Thor (Armstrong) letámadja Mary Tate-et, és meg akarja erőszakolni (korábban is állandóan kukkolta), megérkezik a segítség Blake személyében. Ezután mindkét férfi a falnak repül, letarolja a berendezést, súlyok és súlyzók repkednek szemmagasságban - csoda, hogy a két színész épségben megúszta a felvételt.

Legemlékezetesebb szereplő: Arnold Schwarzenegger igazi bombameglepetés a filmben. Joe Santo bár nyerni akar a testépítő versenyen, mégis ő mondja ki a kulcsmondatot, és egyben a film címét: maradj éhen, ne akarj mindent mindenáron. Santo a pénzdíjból csak az adósságait akarja visszafizetni, egyébként még mindig szereti Mary Tate-et, imád hegedülni öreg cimboráival és Blake-et is pillanatok alatt barátságába fogadja. Remek karakter, remek alakítás.

Összkép: Megismételhetetlenül hetvenes évek hangulatú komédia-dráma, amelyben tisztesség ütközik aljassággal, a gyengéd pillanatokat pedig néha brutális erőszak szakítja meg. Nem érdemtelenül rendelkezik a film lelkes rajongótáborral, hiszen tele van jobbnál jobb jelenetekkel, elég, ha csak az utcai rögtönzött body builder show-t, Bridges vidéki látogatását, vagy a fentebb már említett furiózus bunyót említjük.

Alien - A nyolcadik utas: a Halál/Alien (1979)

Alien - A nyolcadik utas: a Halál/Alien (1979)

Műfaj: Sci-fi, horror

Rendezte: Ridley Scott, forgatókönyv: Dan O’Bannon

Főszereplők: 

Ripley - Sigourney Weaver

Dallas - Tom Skerritt

Lambert - Veronica Cartwright

Parker - Yaphet Kotto

Brett - Harry Dean Stanton

Ash - Ian Holm

Kane - John Hurt

Az idegen - Bolaji Badejo

A sztori: A Nostromo űrhajó központi számítógépe idő előtt felébreszti a hét főből álló személyzetet a hibernációból, mivel egy segélykérő üzenetet fogott egy idegen bolygóról. Az öt férfi, két nő összetételű személyzet az üzenetet követve egy régóta halott idegen lény űrhajóját találja meg, valamint több tucat tojást. Az egyikből egy groteszk, rovarszerű valami az őt vizsgáló űrhajós arcára tapad, és ezzel elkezdődik a lidércnyomás. A megmaradt hat főnek rövid idő múlva már egy kifejlett, savas vérű szörnyeteggel kell megküzdenie a Nostromo sötét folyosóin…

Háttér: Ron Shusett fejéből pattant ki a nagy ötlet az idegen lényről, Dan O’Bannon pedig megrendezte volna a filmet, de aztán szembejött a Brandywine Productions és kézbe vette a dolgokat. Az angol Ridley Scott és stábja a forgatást megelőzően hét hónapig válogatott a különböző idegen formulák, vázlatok között, eredménytelenül. És aztán ráakadtak H. R. Giger rajzaira, plusz egy hét láb magas afrikai férfire; így született meg minden idők egyik legfélelmetesebb űrbéli szörnyetege.

Legemlékezetesebb jelenet: A pillanat, amikor Kane melléből kirobban a szörny, a frászt hozta a mozinézőkre, de a jelenetben részt vevő többi színészre is, akik a felvétel napján nem lettek mindenbe beavatva, így valódi rémület látszódik rajtuk. Volt mitől megijedni, egy „idegen” születése ugyanis a rángatózó holttesttel, a vérrel és az ebből kiemelkedő lénnyel tényleg elborzasztó látvány.

Legemlékezetesebb szereplő: Ellen Ripley Sigourney Weaver alakításában az első női akcióhősök tartozott. A karakter - természetesen - eredetileg férfi lett volna. Weavernek szinte semmilyen filmes tapasztalata nem volt, és kezdeti zavara miatt néha Scottnak kellett figyelmeztetnie, hogy ne nézzen a kamerába. A pletyka szerint sokáig habozott, mielőtt elfogadta volna a szerepet, végül az utolsó teszt előtt döntött. Az igenhez nagyban hozzájárult az is, hogy megmutatták neki a tervrajzokat filmbéli ellenfeléről.

Összkép: Scott követendő példának a „2001”-et, és a „Star Wars”-t tekintette, és műve nyugodtan besorolható e két klasszikus mellé, mint a legsötétebb hangulatú film a három közül. Igazi mestermű, az effektusok és a klausztrofóbikus hangulat mellett a karakterek is telitalálatnak bizonyulnak. Scott, és operatőre, Derek Vanlint lenyűgözően bánik - főleg az utolsó negyedórában - a fénnyel és a sötétséggel (az idegent egészen az utolsó percekig nem látjuk tisztán), és maximális hatásfokkal teremt feszültséget. Stílusteremtő darab.

A hétalvó/The Sleeper (1973)

A hétalvó/The Sleeper (1973)

Műfaj: Vígjáték

Rendezte: Woody Allen, forgatókönyv: Woody Allen, Marshall Brickman

Főszereplők: 

Miles Monroe - Woody Allen

Luna - Diane Keaton

Erno - John Beck

                                        

A sztori: Miles Monroe, egy étterem tulajdonosa egy műtét után hibernációba kerül, és csak kétszáz év múlva ébresztik fel a tudósok. De nem akármilyen tudósok: a világot egy Nagy Testvér vezeti, mindenkit figyelnek, mindenki azonnal letartóztatható és agymosható, ezért az ellenállóknak kapóra jön az idegen, aki valamennyire szabadon tud mozogni, hogy győzelemre segítse a felkelők ügyét. A Monroe-t felébresztő tudósok minden fáradozása ellenére azonban a zavarodott jövevényt gyorsan felfedezik, és a rendőrség a nyomába ered…

Háttér: A film készítését beárnyékolta az anyagi lehetőségek szűkössége. Allen egy háromórás, monumentális produkciót tervezett, melynek első fele a jelenben, a második a jövőben játszódott volna - az ötletet azonban a United Artists megvétózta. További terv volt még, hogy komplett némafilm készült volna el (az embereknek tilos beszélniük a jövőben), és a forgatás helyszíne Brazília lett volna. Egyik sem jött össze, az összes költségre is csak kétmillió dollár - ez azonban egyáltalán nem látszik a remek speciális effektusokon.

Legemlékezetesebb jelenet: A film vége felé a történelem talán legviccesebb műtétjére kerül(ne) sor; ennek keretében Monroe-nak és Lunának klónoznia kellene a Nagy Vezetőt annak megmaradt orrából. Monroe és „tudóstársa” alaposan megvizsgálja a sejtszerkezetet, bár végül drasztikus lépésekhez kell folyamodniuk, melynek keretében Monroe - az orrot túszként a kezében tartva - megfenyegeti üldözőit: „…különben a szemei közé lövök”.

Legemlékezetesebb szereplő: Nem lehet más, mint Monroe, aki bár nem annak szánja mondanivalóját, szórja a poénokat. Allen ideális a szerepben, mondhatni tökéletesen „alkalmas” arra, hogy egy egész felkelés élére álljon. A csetlés-botlás közepette monologizál még a szexről és a halálról, de emlékezetesen bújik egy robotinas (fém)bőrébe is, pudingkészítő tudományát meg egyenesen a világ összes szakácsa megirigyelhetné.

Összkép: Woody Allen hetvenes mestermunkái közül az egyik legötletesebb darab, az író-színész-rendező ezúttal sokkal több virtuális humort tett a filmbe, és szándékoltan a nagy némafilmes nevettetők stílusát idézte fel. Mint későbbi filmjeiben az évtizedben („Szerelem és halál”, „Annie Hall”), ezúttal is tökéletes az összhang közte, és Diane Keaton között.

Az ördögűző/The Exorcist (1973)

Az ördögűző/The Exorcist (1973)

Műfaj: Horror

Rendezte: William Friedkin, forgatókönyv: William Peter Blatty

Főszereplők: 

Mrs. MacNeil - Ellen Burstyn

Merrin - Max von Sydow

Karras - Jason Miller

Regan - Linda Blair

                                                           

A sztori: Regan MacNeil, egy teljesen átlagos, jókedvű kislány hirtelen furcsán kezd viselkedni. Egyre súlyosbodó dühkitörései vannak, és ezekről gazdag színésznő anyja tucatnyi orvosi vizsgálat elvégeztetésével sem tudja kideríteni, hogy mifélék. Regan kisvártatva már kezet is emel környezetére, súlyos tárgyakat mozdít meg, majd metamorfózison megy keresztül. Mrs. MacNeil végső kétségbeesésében egy paphoz, Karrashoz fordul segítségért, aki - oldalán az idős Merrin atyával - vállalkozik arra, hogy kiűzze az ördögöt a megszállt gyermeki testből…

Háttér: A forgatókönyvet a világhírű regény szerzője, Blatty írta meg, és tökéletes munkát végzett. Hosszú történetek szólnak a moziban a vetítést nézők rosszulléteiről Regan átváltozását és tetteit látva, és ezt talán Max von Sydow magyarázta meg a legjobban azzal, hogy a nézők számára egy ártatlan, kedves, imádnivaló tinédzser szenvedése szinte elviselhetetlen volt. A démon hangját Mercedes McCambridge adta hátborzongatóan (az ekkor 57 éves színésznő később jogi összetűzésbe került a forgalmazó Warnerrel, mivel az nem tüntette fel a nevét a stáblistán). Érdekesség, hogy az alkotók Audrey Hepburn nevét is felvetették Mrs. MacNeil szerepére.

Legemlékezetesebb jelenet: Az ördögűzés a film vége felé amilyen hosszú, annyira zseniális és ijesztő. Merrin és Karras atya küzd a démonnal, amely azonban hol maró gúnnyal és trágársággal, hol erőszakkal válaszol. Ez a számtalanszor kopírozott - sőt, parodizált - jelenet vezet aztán a drámai végkifejlethez.

Legemlékezetesebb szereplő: A műfaj egyik emblematikus figurája lett Linda Blair szépséges gyermeki arca, amiből aztán fokozatosan egy ijesztő rémpofa válik. A hatásos smink - Dick Smith -, az ágy feletti lebegés, majd az ezredfordulókor bemutatott kibővített verzió „spider walk”-jelenete már mind-mind összenőtt a démonnal, de Linda Blair-rel is.

Összkép: A horror történelmének mérföldköve, amelynél azonban nagyon sokan hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a tényről, hogy egy mennyire intelligens karakterdráma is egyben. Telitalálat e szempontból Karras figurája, akit a démon a végkifejlet felé haladva idő, beteg és otthonban fekvő édesanyjával próbál érzelmileg hátba támadni. A színészi alakítások kimagaslóak (eredetileg Al Pacino, és Marlon Brando neve is felmerült a főszerepekre), az orvosi vizsgálatok képsorai legalább annyira ijesztőek, mint a démoni dükitörések, Mike Oldfield „Tubular Bells”-dallamai kiszámíthatatlanok, Friedkin pedig, aki Stanley Kubrick, vagy John Boorman helyett rendezett, a „Francia kapcsolat” után újra bizonyította klasszisát.