2014. november 7., péntek

Annie Hall/Annie Hall (1977)

Annie Hall/Annie Hall (1977)


Műfaj: Vígjáték, dráma

Rendezte: Woody Allen, forgatókönyv: Woody Allen, Marshall Brickman

Főszereplők: 
Alvy Singer - Woody Allen
Annie Hall - Diane Keaton

A sztori: Alvy Singer, foglalkozására nézve író-komikus, halálosan beleszeret Annie Hall-ba, akivel egy teniszpartin találkozik először. A továbbiakban nyomon követhetjük viharos kapcsolatukat, melynek során Annie - Alvy biztatására - komolyan belevág az éneklésbe, és az önképzésbe. A kapcsolat egy idő után kiüresedik (az ágyban is), és Annie elköltözik. Nem sokáig bírja Alvy nélkül, és bevallja, hogy nagyon hiányzik neki a férfi. Egy hollywoodi lemezszerződés végül mindennek véget vet, bár Alvy mindent megpróbál, hogy visszaszerezze élete szerelmét…

Háttér: Az 1977-ben Oscar-díjat nyert film (Allen természetesen nem vette át a díjat, helyette inkább a zenekarával tartott) eredetileg teljesen másként nézett volna ki: címként az „Anhedonia” volt betervezve (Allen három héttel a premier előtt cserélte le a női főszereplő nevére), a sztori középpontja egy bűnügy, a teljes játékidő pedig közel két és fél óra lett volna. A nagyon híres tüsszentés-jelenet nem volt tervben, de annyira vicces volt, hogy Allen bent hagyta. Érdekesség még, hogy a szintén legendás homár-jelenetet vették fel a legelső napon.


Legemlékezetesebb jelenet: Nagyon nehéz a választás, de én talán a póko(ka)t választanám, mivel nemcsak könnyekig kacagtató, de ez az egyik kulcsmomentum Alvy és Annie kapcsolatában.


Legemlékezetesebb szereplő: Alvy Singer, akitől a filmtörténelem számtalan aranyköpést örökölt e filmnek köszönhetően. Bölcsességei a klubról, ahová nem akar tartozni, a felnőttoktatásról, a szerelemről, szexről szinte az összes jelenetet élménnyé teszik.



Összkép: Ez az a film, amely a legelső pillanatától az utolsóig tucatszámra ontja a klasszikus mondatokat, melyeket akár egy megnézés után is évekig ismételgethet a néző. De ki akarná csak egyszer megnézni ezt az örökzöldet?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése