2014. szeptember 24., szerda

Francia kapcsolat/The French Connection (1971)

Francia kapcsolat/The French Connection (1971)

Műfaj: Akcióthriller

Rendezte: William Friedkin, forgatókönyv: Ernest Tidyman

Főszereplők: 
Jimmy Doyle - Gene Hackman

Buddy Russo - Roy Scheider

Charnier - Fernando Rey

Sal Boca - Tony Lo Bianco

Pierre - Marcel Bozzuffi

A sztori: Két New York-i zsaru, Doyle és Russo egy drága szórakozóhelyen kiszúr egy pénzszóró, amúgy kisstílű boltost. Követni kezdik, mert sejtik, hogy a férfi a fényűző életmódhoz „alternatív módon” szerzi a pénzt. Nemsokára feltűnik a színen a Franciaországból érkezett bűntársa, aki egy óriási fogást tervez, melynek részese még egy francia tévésztár és néhány amerikai alvilági alak is. A középpontban nem kis mennyiségű kábítószer áll - a drasztikus módszereiről ismert Doyle azonban rátapad a bűnbandára…

Háttér: A valós történeten alapuló film valósággal sokkolta a nézőket újszerű stílusával és elképesztő energiájával. Friedkin és operatőre, Owen Roizman a várost teljes, mocskos valóságában láttatja, sok minden improvizáltnak tűnik és erősen dokumentarista a jelleg. Az energiát legnagyobb részben Hackman képviseli, aki körül szinte minden szikrázik, amint feltűnik a vásznon.


Legemlékezetesebb jelenet: Az autós üldözés, melynek során egy „kölcsönvett” személyautóban Doyle a vonatot hajszolja. Elképesztő jelenetsor, amely egy nem kevésbé remek merénylet-jelenet folytatása. Friedkin és stábja javarészt az igazi, hétköznapi autós forgalom kellős közepén forgatott, ami utólag nézve még hihetetlenebbé teszi az egészet.


Legemlékezetesebb szereplő: Jimmy „Popeye” Doyle Gene Hackman Oscar-díjas előadásában iskolát teremtett a brutális, cinikus, szabályokat mindenkor áthágni képes zsaru megformálásával. Felejthetetlen a mondat („Túrod a lábad?”), amellyel összezavarja az elkapott és „kihallgatott” bűnözőt (a színész egy hús-vér rendőrtől vette kölcsön a módszert), de ugyanilyen a Charnier-rel folytatott lélektani, és metrós párviadala is.



Összkép: A hetvenes évek, de az egész műfaj egyik alappillére. Lendülete, feszültsége a mai napig jottányit sem kopott, és már számtalan - gyengébb színvonalú - kópiája is született. Friedkin aztán a nyolcvanas évek közepén is megcsinálta ezt a nihilista filmet („Élni és meghalni Los Angelesben”) ugyanilyen színvonalon, egy még monumentálisabb autós üldözéssel, még öntörvényűbb karakterekkel, mégsem aratott vele sikert. De az már egy másik közönség volt… 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése