Apokalipszis most/Apocalypse Now (1979)

Apokalipszis most/Apocalypse Now (1979)

Műfaj: Háborús, dráma

Rendezte: Francis Ford Coppola, forgatókönyv: Francis Ford Coppola, John Milius

Főszereplők:

Kurtz ezredes - Marlon Brando

Willard kapitány - Martin Sheen

Kilgore - Robert Duvall

A sztori: Vietnam - a háború tombolása közepette Willard, a hadsereg egyik tisztje azt a titkos feladatot kapja, hogy kutassa fel, és likvidálja Kurtz ezredest, aki valahol a vadonban egy saját kis birodalmat hozott létre, melynek határain belül mindennapos az öldöklés. A Kurtz felé vezető úton Willard megtapasztalja a háború minden szörnyűségét, de ez mind semmi ahhoz képest, ami Kurtz birodalmában várja…

Háttér: „Felfújt, zavaros, unalmas” - hihetetlen, de ezt a remekművet néhány kritikus ezekkel a jelzőkkel illette. Valószínűleg azért, mert akkora hírverés előzte meg a cannes-i premiert, hogy ezt a ziccert a fanyalgásra ki kellett használni. Egy ideig az sem volt biztos, hogy elkészül a film, hiszen Martin Sheen szívproblémákkal küszködött, a forgatás helyszínén (a Fülöp-szigeteken) pedig mindent romba döntött a tájfun. A költségek rohamos növekedése miatt Coppola már a saját zsebébe is belenyúlt, hogy befejezhesse a forgatást.

Legemlékezetesebb jelenet: A különc Kilgore, aki saját bevallása szerint nagyon szereti reggelente a napalm illatát, a vietkongok elleni támadás közben sem hazudtolja meg önmagát, és a helikoptereit hangszórókkal kihangosított Wagner-zenére vezényli támadásra…

Legemlékezetesebb szereplő: Két és fél óra után tűnik csak fel, de mégis az egész lénye, szelleme áthatja a filmet, mintha végig jelen lenne. Mikor aztán találkozunk vele, az hátborzongató. Ahogy egyre beljebb kerülünk - Willarddal együtt - a birodalmába, úgy lesz egyre szörnyűbb a látvány. Brando Kurtz ezredese úgy az egyik legfélelmetesebb alakja a filmtörténelemnek, hogy szinte csak árnyékban látjuk, és rémtettei megmaradnak az elbeszélés szintjén.

Összkép: A legszürreálisabb az összes Vietnam-film közül. A Joseph Conrad ihlette film leginkább hangulatával telepszik rá nézőjére, és csak sokadik a sorban az akció, ami például „A szakasz”-ban, de még Kubrick Acéllövedékében is a fontosabb elemek közé tartozott. Az említett hangulat nyomasztó és fojtogató, és ez belépve Kurtz birodalmába szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. A „horror” - ahogyan Kurtz súgja a befejezéskor - itt szinte kézzel fogható közelségbe kerül.

Sivár vidék/Badlands (1973)

Sivár vidék/Badlands (1973)

Műfaj: Dráma, road-movie

Rendezte: Terrence Malick, forgatókönyv: Terrence Malick

Főszereplők:

Kit - Martin Sheen

Holly - Sissy Spacek

Apa - Warren Oates

A sztori: Kit és Holly szerelmét a lány apja nem nézi jó szemmel, mire Kit végzetes lépésre szánja el magát. A pár ezután elmenekül, útjukat halottak szegélyezik, Kit ugyanis szereti használni a fegyvereit. A hatóságok körözést adnak ki, rendőrök és fejvadászok tucatjai erednek a menekülők nyomába, akik csak egyet akarnak: együtt élni.

Háttér: Martin Sheen csak hosszas válogatás után kapta meg a szerepet, hiszen több, mint 30 éves volt már ekkor. A stáb néha rögtönzött, és többnyire fizetés nélkül dolgozott (néhányan idő előtt fel is mondtak) összesen 16 hónapon át. Malick, aki egyébként teljesen elzárkózva él mindenfajta médiától, kénytelen volt egy mellékszerepet elvállalni, mivel az eredetileg kijelölt színész nem jelent meg az előírt időben.

Legemlékezetesebb jelenet: A lélegzetelállítóan fényképezett film bravúros természeti képekkel operál (mint Malick többi filmje is), mégis az a jelenet említendő meg ezen a helyen, amikor Kit a menekülés előtt felgyújtja Holly és apja házát. Láthatjuk, ahogy Holly gyerekszobája, játékai, babaháza mind-mind a lángok martaléka lesz - ez a képsor Holly idő előtti felnőtté válását is szimbolizálja.

Legemlékezetesebb szereplő: Kit ki akar törni a sors által ráosztott szerepkörből, és ezért még a bűn sem drága ár. Martin Sheen elmondása szerint makulátlanul jelent meg az első jelenet felvételekor (egy párbeszéd Warren Oates-szel), mire Malick egy marék sárral összepiszkolta, hogy jobban hasonlítson egy kukássegédre. A karakter a legkülönösebb sorozatgyilkosok közé tartozik (a minta Charles Starkweather volt, akit 1958-ban elkövetett gyilkosságai után halálra ítéltek), hiszen szinte várta, hogy elfogják, és ezt egyfajta törvényszerűségként fogta fel.

Összkép: Akik a filmet alkották, már ekkor érezték, hogy valami különlegeset hoznak létre - és igazuk lett. A „Sivár vidék” egy egészen egyedi hangulatú road-movie, amely nem mellőzi a társadalomkritikát sem. Malick hihetetlen szépségű természeti képekbe foglalja a (gyakran véres) eseményeket, két fő karaktere iránt pedig éppen annyi szimpátiát teremt, amennyi szükséges. 

Punishment Park (1971)

Punishment Park (1971)

Műfaj: Dráma, áldokumentumfilm

Rendezte: Peter Watkins, forgatókönyv: Peter Watkins

A sztori: Elviselhetetlen hőség, párás levegő, víz szinte sehol. És ezt még lehet fokozni: a fiatalokból álló kis csoportot fegyveres rendőrök veszik körül. A fiataloknak ezután menekülniük kell, és el kell érniük az amerikai zászlót, amely jó pár mérfölddel odébb van kitűzve. A rendőrök egy kis előnyt adnak a prédáknak, majd utánuk erednek. Hogy mi a fiatal férfiak és nők bűne? Csak annyi, hogy a rendszer ellenségei; lázítottak, tüntetéseken vettek részt, a kormányt szidalmazták, vagy egyszerűen csak a „vörös” eszmét támogatták. Egy rövid, megalázó tárgyalás után a kirendelt bíró nekik szegezi a kérdést: évtizedes börtön, vagy Punishment Park, azaz a Büntetőtábor?

Háttér: Nyolcfős stáb két és fél hét alatt 95 000 dollárból alkotta meg ezt a rendkívül provokatív filmet, amelynek forgalmazását Hollywood visszautasította. Érdekes módon sorjáztak a negatív kritikák, szóba került, hogy Watkins angol létére miért téved ennyire amerikai területre, de összességében egyszerűen azt vetették a film szemére, hogy nyíltan kommunista.

Legemlékezetesebb jelenet: Ezen a helyen bármelyik kihallgatási epizód állhatna, ugyanis egyformán megdöbbentő mindegyik. A hallgatag fiatalembert a bevonulás megtagadása, az énekesnőt dalszövegeiért, másokat tüntetéseken való részvételért, illetve hatóság elleni erőszakért állítják a „bíróság” elé, amely hazafias lózungokat hajtogató konzervatívokból áll. A vádlottakat időnként erőszakkal elnémítják, ügyvédet nem kapnak, egyetlen választásuk az évtizedes börtön, vagy az annál még rosszabb között lehet.

Legemlékezetesebb szereplő: A legmegdöbbentőbb karakter talán az a rendőr, aki szinte gépiesen, de ugyanakkor végig nagyon készségesen nyilatkozik a tévéseknek. Kimerítően elmagyarázza (és be is mutatja) lőfegyverei hatékonyságát, és látszik, hogy akár fegyvertelen emberre is mérlegelés nélkül elsütné azokat. Érzelemmentessége talán csak akkor foszlik le róla, amikor a kollégáit ért vélt és valós erőszak miatt „bosszút állhat” az elítélteken.

Összkép: Rendkívül effektív áldokumentumfilm meggyőző alakításokkal, amelyekben az a legjobb, hogy nem látszik, hogy csak alakítások (a stábtagok egyébként rengeteget improvizáltak, sőt, néha annyira beleélték magukat az eseményekbe, hogy egy-egy alkalommal egymásnak estek a szerepük által előírt véleménykülönbségek miatt). A néző kezdetben talán megpróbálja pártatlanul szemlélni az eseményeket, de objektivitását valószínűleg már jóval azelőtt el fogja veszíteni, mielőtt a tévéstáb tagjai tennék ezt.

A szökés/The Getaway (1972)

A szökés/The Getaway (1972)

Műfaj: Akcióthriller

Rendezte: Sam Peckinpah

Főszereplők: 

Doc McCoy - Steve McQueen

Carol - Ali McGraw

A sztori: Doc McCoy fásultan tölti napjait a börtönben, aztán hirtelen úgy érzi, elege van. Felesége, Carol meglátogatja Jack Beynon-t, aki elintézi a szabadlábra helyezést. Apró bökkenő: Docnak mindezért cserébe ki kell rabolnia egy bankot, a pénzt pedig leszállítania a megbízónak. A rablás után - amely eléggé balul üt ki - Doc és Carol a menekülést választja, de Beynon emberei végig a nyomukban vannak…

   

Háttér: Peter Bogdanovich, Cybill Shepherd, Jack Palance - belőlük állt volna a stáb, amely végül Sam Peckinpah keze alatt lett teljes. A forgatókönyvön nem kevés ideig az a Jim Thompson dolgozott, kinek regénye a film alapjául szolgált. Őt végül McQueen kigolyózta (így jöhetett Walter Hill), mivel volt „némi” összetűzésük a befejezést illetően.

Legemlékezetesebb jelenet: Bár a film a műfajhoz méltó módon bővelkedik akcióban, ám számos romantikus és költői jelenetet is tartalmaz. Ezek közül briliáns McQueen első sétája szabadon: a börtönben töltött idő után első útja egy parkba vezet, ahol nem csinál mást, csak figyeli az embereket, a családokat, a fürdőzőket. A vágásnak köszönhetően ezután már csak azt látjuk, ami minden bizonnyal megtörtént hőseinkkel a parkban (lévén csuromvizesek).

Legemlékezetesebb szereplő: McQueen a „Bullitt” után egy újabb ideális hőst keltett életre, ezúttal a törvény túloldaláról. Doc McCoy megállíthatatlan, feleségével az oldalán csak előre halad, sem rendőr, sem bűnöző nem állhat útjába. Nem beszél sokat, az árulást nem tűri és tudja, hogy ha életben akar maradni, neki kell elsőként lőnie.

Összkép: „A szökés” abból az időből való, amikor még nem sűrűn keverték össze az akciót a vígjátékkal, a „poénos beszólásokkal”, sokkal inkább a kőkemény, sivár realizmus volt a jellemző (lásd McQueen valódira sikeredett pofonjait McGraw ellen). A mindent átható „coolness” helyett Peckinpah-tól hús-vér karaktereket kapunk szenvedéssel, érzelmességgel és keménységgel.

Fingers (1978)

Fingers (1978)

Műfaj: Dráma, thriller

Rendezte: James Toback, forgatókönyv: James Toback

Főszereplők: 

Jimmy - Harvey Keitel

Carol - Tisa Farrow

Dreems - Jim Brown

Ben - Michael V. Gazzo

A sztori: Jimmy Fingers különös, és több lábon álló figura: anyja híres zongoraművész volt, ezért próbál az örökébe lépni, rendületlenül gyakorol, de maradék idejében apjának segédkezik fennálló tartozások nem éppen békés módszerekkel történő behajtásában. És imádja a zenét, állandóan nála lévő kazettás magnójából mindig a leghíresebb slágerek szólnak. A „Summertime, Summertime” közben ismerkedik meg Carollal, akiről kiderül, hogy prostituált…

  

Háttér: James Toback a főszerepre Robert De Nirót - ki mást - gondolta, de végül annak „Aljas utcák”-beli partnerét, Harvey Keitelt választotta. Szűk három hét alatt sikerült leforgatni a film nagy részét, amely eredetileg nyáron játszódott volna (lásd: „Summertime”). Érdekesség még, hogy Tisa Farrow (Mia testvére) ekkoriban a színészkedés mellett pincérkedésből és taxizásból élt.

Legemlékezetesebb jelenet: A filmben látható erőszak gyors, kirobbanó és brutális. Ezt mintegy megkoronázza az utolsó jelenetek egyike, amikor Jimmy gyilkosságra határozza el magát (szörnyű előzmények után), és áldozatával véres kézitusába keveredik egy lépcsőházban.

Legemlékezetesebb szereplő: Nem lehet más, mint Jimmy, aki rendkívül érdekes és összetett karakter. Igazi mesebeli szerelemre vágyik, és többnek akar látszani, mint egy kisstílű pénzbehajtó. Heves vérmérséklete segítségére van az önkívületig tartó gyakorlásnál a zongorán, hogy aztán a próbatételnél rádöbbenjen: ez neki mégsem megy.

Összkép: Toback debütálása volt ez a mesteri, pszichodrámába oltott thriller. A középpontban lévő karakter szinte minden percben meglepetést okoz, hol erőszakos, hol gyengédségre vágyó, néha pedig mintha egy gengszterfilmből lépett volna elénk. Ami biztos: Harvey Keitelről egy pillanatig sem tudjuk levenni a szemünket.

A sáska napja/The Day of the Locust (1975)

A sáska napja/The Day of the Locust (1975)

Műfaj: Dráma

Rendezte: John Schlesinger, forgatókönyv: Waldo Salt

Főszereplők: 

Tod - William Atherton

Faye - Karen Black

Homer - Donald Sutherland

Harry - Burgess Meredith

A sztori: A harmincas évek Hollywoodja - reményteljes, karrierre vágyó fiatalemberek, gazdag férjről álmodozó színésznők, arrogáns vezetők, partik, szex, orgiák. Ezen a helyszínen fonódik össze a sorsa szereplőinknek; Tod mesteri rajzaival munkát kap egy Napóleonról készülő filmben és elindul felfelé a ranglétrán, Faye Greener másodperces statisztaszerepekkel és alkoholista apjával küzd, míg a félénk Homer, aki Faye-nek udvarol, könyvelőként dolgozik az álomgyárban. Hollywood végül az igazi arcát mutatja meg hőseinknek…

Háttér: Nathanael West 1939-ben megjelent regénye 36 évvel később találta meg az utat a filmvászonra. Karen Black, aki élete alakítását nyújtja, a későbbiekben elmondta, hogy a szerep elfogadásával nagy törést okozott karrierjének, egyszerűen nem kínáltak neki többé jelentős szerepet. Black egyébként Goldie Hawn helyett ugrott be, de a férfi karaktereknél Malcolm McDowell, Dustin Hoffman és Eddie Albert neve is szóba került.

Legemlékezetesebb jelenet: Nem lehet más, mint az a tömegjelenet, amelyhez foghatót soha nem fogunk látni. Egy gyilkosság, egy lincselés és a csillogó filmpremier, a sztárok mind el vannak felejtve: mindenki egymást tapossa, tüzek gyulladnak, Tod rajzai pedig életre kelnek és egy szürreális forgataggá változnak át. Elképesztő.

  

Legemlékezetesebb szereplő: Bár hőseink mind tragikus hősök, közülük is kitűnik Homer, aki visszahúzódó, félős természetű - még amikor össze is szedi a bátorságát, virágcsokrot és egyebet hátrahagyva elmenekül imádott hölgye ajtajából. Óriási csalódások után aztán elindul csomagjával a kezében, miközben nem messze onnan óriási tömeg őrjöng a „The Buccaneer” premierjén…

Összkép: A hetvenes évek talán legbizarrabb neves stúdió (Paramount) által készített filmje. Az álomképek az álomgyárról leromboltatnak, a figurák szenvednek - jellemző kép Atherton ordítása a tömegek szorításában lassított közelképen -; Schlesinger kíméletlen rendezése, és Conrad Hall képei az évtized legjobbjai közé tartoznak.

Annie Hall/Annie Hall (1977)

Annie Hall/Annie Hall (1977)

Műfaj: Vígjáték, dráma

Rendezte: Woody Allen, forgatókönyv: Woody Allen, Marshall Brickman

Főszereplők: 

Alvy Singer - Woody Allen

Annie Hall - Diane Keaton

A sztori: Alvy Singer, foglalkozására nézve író-komikus, halálosan beleszeret Annie Hall-ba, akivel egy teniszpartin találkozik először. A továbbiakban nyomon követhetjük viharos kapcsolatukat, melynek során Annie - Alvy biztatására - komolyan belevág az éneklésbe, és az önképzésbe. A kapcsolat egy idő után kiüresedik (az ágyban is), és Annie elköltözik. Nem sokáig bírja Alvy nélkül, és bevallja, hogy nagyon hiányzik neki a férfi. Egy hollywoodi lemezszerződés végül mindennek véget vet, bár Alvy mindent megpróbál, hogy visszaszerezze élete szerelmét…

Háttér: Az 1977-ben Oscar-díjat nyert film (Allen természetesen nem vette át a díjat, helyette inkább a zenekarával tartott) eredetileg teljesen másként nézett volna ki: címként az „Anhedonia” volt betervezve (Allen három héttel a premier előtt cserélte le a női főszereplő nevére), a sztori középpontja egy bűnügy, a teljes játékidő pedig közel két és fél óra lett volna. A nagyon híres tüsszentés-jelenet nem volt tervben, de annyira vicces volt, hogy Allen bent hagyta. Érdekesség még, hogy a szintén legendás homár-jelenetet vették fel a legelső napon.

Legemlékezetesebb jelenet: Nagyon nehéz a választás, de én talán a póko(ka)t választanám, mivel nemcsak könnyekig kacagtató, de ez az egyik kulcsmomentum Alvy és Annie kapcsolatában.

Legemlékezetesebb szereplő: Alvy Singer, akitől a filmtörténelem számtalan aranyköpést örökölt e filmnek köszönhetően. Bölcsességei a klubról, ahová nem akar tartozni, a felnőttoktatásról, a szerelemről, szexről szinte az összes jelenetet élménnyé teszik.

Összkép: Ez az a film, amely a legelső pillanatától az utolsóig tucatszámra ontja a klasszikus mondatokat, melyeket akár egy megnézés után is évekig ismételgethet a néző. De ki akarná csak egyszer megnézni ezt az örökzöldet?